Korunk embere viszolyog a csendtõl.Talán azért, mert nem szembenézni önmagával. Félelmében zajt kelt. Zenéje is zaj. Ricsaj és ordítozás… Ilyen lehet a pokolbeli kárhozottak üvöltése. Csoda-e ha nem hallja sem az anyja, testvére, honfitársa, felebarátja szavát, sem az Istenfia csendes meghívását. ,,Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, én felüdítelek titeket.” Máté II, 28)

Az igazán nemes és nagyszerû dolgok rendszerint csendben születnek.A csend az egyik legnagyobb jó a világon. Az önvizsgálathoz és a lelki megújuláshoz is kell csend. Az egyes ember belsõ megújulása nélkül nincs társadalmi megújulás sem. Enélkül pedig nincs nemzeti megmaradás. Ahogy az ember lélek és test és a kettõt nem választja külön csak a halál, éppúgy a nemzet is csak addig élhet, addig maradhat fenn, amíg polgárai nemcsak az anyagiakkal, hanem a lelkükkel is törõdnek..

Botos József (Nemzeti Újság, 1998)