Nyomtatás 

Egy ember lepkegubót talált egy fa alatt, amit felvett, hazavitt és biztonságba helyezett. Telt az idő és az egyik nap arra lett figyelmes, hogy a gubó oldalán kis nyílás keletkezett. Az ember leült és figyelt, mert tudta, hogy valami fog történni.  Úgy is volt, a kis résen át ki akart szabadulni egy kis pillangó. Át akarta magát préselni a keletkezett kis lukon. Többször próbálta sikertelenül és elfáradt. Megállt.  Az ember látta a küzdelmet és segíteni akart. Egy olló hegyével óvatosan megnagyobbította a nyílást, melyen a kis pillangó könnyen kijutott, de duzzadt volt és szárnyai ráncosak.  Az ember tovább figyelte és azt várta, hogy a kiszabadult kis lepke most már bármelyik pillanatban kitárhatja szárnyait és levegőbe libbenhet.  Várhatott az ember, de nem ez történt. Ez a pillangó soha nem tudott elrepülni és csak mászott mindenfelé. Mi történt? A jószándékú ember nem ismerte a természet titkait és nem tudta, hogy mindennek szerepe van. Nem tudta, hogy az a kemény küzdelem, amivel a pillangó át akarta magát préselni a gubó falán keletkezett nyíláson, szükséges volt fejlődéséhez. A pillangó felpuffadt vizenyős testéből, a nyíláson át történő préselődés juttatta volna a folyadékot a gyűrött , ráncos szárnyakba. A szárnyak így kisimúlva, megszáradva és kitárva alkalmasak lettek volna a repülésre. Mivel mindez nem történt meg a természet rendje szerint, ez a pillangó soha nem tudott szárnyra kelve levegőbe emelkedni. Nem tudott repülni. 

J.T.Liu elmondása alapján fordította: O.L.

 

000.png