Valószínű, hogy élt a vezérlő mágusok, papi fejedelmek közt emléke egy hegyektől védett, édesvízben, napsütésben bővelkedő medencének.
Erre vezette őket a Napisten csodaszarvasa, és egy kiváló vezér alatt megvalósították a régi tervet, beköltöztek a Kárpát-medencébe, őseik földjére...
A magyarok ruhája, fegyvere, étele, orvostudománya, igazság-szolgáltatása, kormányzata, mind magasabb rendű volt, mint nyugati kortársaiké, ami természetes, hiszen ősi civilizáció örökösei voltak. Hozták magukkal Ősi vallásukat, mely akkor már Egy Isten hit volt!
Hozták az ősi papi rendeket, azt a fejlett hierarchiát, melyre következtethetünk abból, hogy milyen sok magyar családnév felel meg egy-egy papi méltóság címének. Bodán, Enesse, Kele, Lekencze, Mács, Mára- maros, Musla, Néző, Ocskó, Patócs, Sennye, Szüllő, Zsinka, Zsór, stb.
Ezek mind táltosok voltak: tisztelendők. A magyarságnak a honfoglalás korában nem voltak sámánjai, hanem táltosai, nem voltak kánjai, hanem vezérei. A sumér örökség másik részét is magukkal hozták a honfoglalók: a magasabb rendű élet titkát. Ebben van minden, ami az életet érdemessé teszi: a szabadság, az igazság, a becsület kultusza, a szépség keresése, a természet szeretete, embereknek egymás iránti embersége, és a humor mosolya. Ezt a kincset hordozza még ma is, összetörten és szétszórtan is, a magyarság. Értékét nem becsülik azok, akiknek értékmérőik a dollár, a frank, a márka. De annak, aki magyar, tudnia kell, hogy az örökséggel büszke felelősség jár.
Az emberiség nem tud élni és boldogtalan. Nekünk van adnivalónk. Ezt tovább kell vinni, míg megérik rá az emberiség. A szétszórt, de értéke és hivatása tudatára ébredő magyarság magyar marad a következő évezreden át is.
A mozaik a ravennai San Apollinare Nuovo ókeresztény bazilikában található
Orosz László
