Elődeink jelentős része az Újév ünnepét a tavaszi napforduló idején, március 20-22 között tartotta. Mindez sok-sok ezer évvel ezelőtt kezdődött.  

A január elsejei időpont csak néhány száz éves, új szokás. Azok, akik hisznek az ősi hagyományokban, megértik, hogy ezt a régi ünnepünket is vissza kell hozni a feledésből, mert része ősi múltunknak.  Meg lehet tartani mindkét évfordulót - úgy a januárit, mint a márciusit - mert így nem szegényedik a népi hagyomány.   Keleten több országban ezt teszik. Többek között Tibetben, Koreában, Kínában, Mongóliában, Japánban és sok más helyen - megünneplik saját ősi újévüket, és megünneplik a nyugatról hozzájuk került január elsejét is. Az évek számával ugyanez a helyzet, számon tartják a régit, és hivatalosan használják az újat.

Az Ősmagyar Egyház felfogása szerint a Krisztus születése utáni 2013 megfelel az ősi magyar 8013-nak. A tudomány mai állása szerint ez az időpont az, melyből megbízható adatok léteznek Kárpát-medencei írásbeliségünk meglétére. Újabb felfedezések ezt természetesen még kedvezőbben módosíthatják. Létezhet régebbi időpont is, jelenleg a 8013 az ésszerű állomás.  Most természetesen nem arról van szó, hogy melyiket ünnepeljük - az újat e, vagy az ősit, - hanem arról, hogy mindkettőt.   Ősi hagyományainkat felújítani kötelességünk, hiszen azok több mint nyolcezer évesek, de az újat /a 2000+éveset/ sem szabad elhanyagolni. Mindkettőhöz közünk van. Kevesen tudják, hogy a mai 2000+ éves időszámítást is a mieink alkották. Mindenki tudja, hogy a mai naptári év a Názáreti Jézus földre születésének időpontját jelzi. / Egyes kutatók szerint 4 - 6 év eltéréssel./

Azt viszont már kevesen tudják, hogy ez a Krisztus születésétől kezdett időszámítás hogyan alakult ki. Itt kapcsolódnak be elődeink az eseményekbe.  Kb.: 470 - 540 között élt Szittyaországban egy bölcs szittya szerzetes, akit úgy hívtak, hogy Dénes / a kisebb /. Tudása viszont olyan nagy volt, hogy híre még Rómába is eljutott.  A pápa meghívta a szittya bölcset a Vatikánba tanácsadónak. Dénes szerzetes megbízást kapott, hogy dolgozzon ki egy új naptár rendszert, és abban jelölje meg Karácsony, Húsvét és a többi egyházi ünnep időpontját.  Dénes testvérünk úgy gondolta, hogy a naptári időszámítást - a Földre érkezett isteni személy - Jézus Krisztus - születésétől kell számítani. Ezt a javaslatát elfogadta a pápa.  Dénes atyánkfia másik megbízatása volt Jézus születési időpontjának / hó, nap / meghatározása. Ezzel kapcsolatban sokfajta felfogás létezett, de határozott választ senki sem tudott adni. Dénes szerzetes ismerte szittya elődeink hagyományait, hiszen gyermekkorában szittyaföldön mindezt átélte. Ezek kitörölhetetlen kedvező nyomokat hagytak emlékezetében.  Régente egyik legnagyobb ünnepünk volt a Karácsony, így volt ez a gyermek Dénes idejében is. Kedvesen emlékezett vissza arra, hogy a téli napforduló idején a fiatalság sólymokat, kerecsen sólymokat eregetett az ég felé, hogy üdvözöljék a visszatérő Napot. Ez volt Karácsony ünnepe, s ilyenkor mindenki örvendezett, hogy hosszabbodnak a napok, mert visszatért a fény, a fény, a fenséges Nap. A gyermekek ajándékot kaptak: diót, mogyorót, mazsolát, almát, pogácsát.   Ez alatt az időszak alatt mintha az emberek jobbak lettek volna. Ez volt Karácsony, a Nap visszatérésének ünnepe. Minderre örömmel emlékezett Dénes, szittya szerzetes testvérünk is, és a boldog emlékek alapján úgy gondolta, hogy e sok jóságot, szépséget másokkal is meg lehetne osztani, ha mások is megtartanák ezt az ünnepet.   Dénes határozott: Jézus születésének napját Karácsonykor kell ünnepelni. Így lett a nap visszatérésének, a kerecsen sólymok eregetésének napja Jézus eljövetelének ünnepe, magyarul: Karácsony. Nyelvünk megőrizte az ősi magyar ünnep nevét és jézusi tartalommal töltötte meg. Tehát a naptárrendezéshez - tetszik vagy sem - közünk van.

Sok ezer éves sumér cseréptáblák megfejtett szövegei pedig emlékeztetnek arra, hogy népünknek ez az ága is a tavaszi napforduló idején tartotta az Újévet. Az ékírásos táblák elmondják a tavaszi Újév megtartásának fontosságát, ahol az egyik szokás az Ég és a Föld  szövetségének Inanna és Tammusz / Dumuzi / személyén keresztüli megjelenítését. Innana / Eanna / a szeretet - szerelem istennője, Tammuz / Dumuzi / pásztor istenség és Erch város királya. Évszázadokkal később Inannát egy papnő jelképezte, Tammuzt pedig a király, és Újév napján szertartás keretében jelképesen "szent szövetséget" , szent házasságot kötöttek.  Nem lehetetlen, hogy a mai napig is fennmaradt pünkösdi királynő és királyválasztás ennek töredékes emléke.  Valószínű, hogy a tavaszi Újév kezdés egy ősi sumér ima, amely gyermekmondókaként álcázva vészelte át az évezredek viszontagságait. Az 1950 - es években Észak - Magyarországon, / de máshol is / ezt az imát / mondókát / a legtöbb magyar gyermek ismerte. Megtanulta a szöveget, de nem tudta, hogy az ima, és hogy az több ezer éves.  Úgy, mint a többi gyermek, kiszámolóként, körben állva használtuk. Ősi hagyománykincsünk e szent emlékét azóta sikeresen megfejtették. Az általunk mondott, Miskolc környéki eredeti szöveg így hangzott:

Az egyik értelmezés szerint e szöveg mondója kéri az égi TAMMUZT / TÉNUSZT / , hogy űzze el a sötétséget. EZ MA IS IDŐSZERŰ!  Ősi újévi szokásunk volt a tavaszkezdő tűzugrás, mely minden napforduló / március - tavasz, június - nyár, szeptember - ősz, december - tél / tisztulási szertartásának is része volt. Ez a réges - régi hagyományunk mágusaink által sokfelé eljutott. Iránban ma is megőrizték a tavaszi - újévi tűzugrás szokását. Hazánkban a nyári / Keresztelő Szt. János napján tartott / tűzugrás ma is él. Ezt a nyárkezdő szokást többfelé. Ma is gyakorolják Magyarországon. Él még a másik nagyon szép és nagyon régi tavasz - újévi hagyomány, az öntözködés, vagy locsolkodás. Ez is tisztulási szertartások egyike, melyet a kínai megszállás alatt élő néhány beolvasztási törekvés lehet súlyos, de lélekben együtt vagyunk, és hagyományaink gyakorlása megtart bennünket, és jelzi igazi valónkat.