Nyomtatás 
Nimród Fehér Mátyás Jenő turul csodaszarvas László Gyula

A jó hagyománynak megtartó ereje van, kiegyensúlyozó tulajdonsága. A múltat kapcsolja egybe a jelennel. Tartalmasabbá teszi az életet, összetartja a társadalmat, s idegen környezetben megóv a beolvadástól, tehát önvédelmi tényező.  A hagyományok nem önmaguktól léteznek, azokat ápolni kell, hogy fennmaradjanak. Mindennapi életünkben azt látjuk, hogy különböző erők, érdekek vagy ütköznek, vagy egymást segítik, néha pedig eggyé válnak. Az erők egymásra hatása állandóan megfigyelhető, vagy érezhető. A szokások, a hagyományok is erőt képviselnek, ezért szerepük jelentősebb, mint ahogyan azt sokan feltételeznék. Hagyományaink jelentős részét képezik ünnepeink és az azokkal járó szokások.  

Amennyire hagyjuk ünnepeinket elkopni, kifakulni, vagy mások által háttérbe szorítani, olyan mértékben veszítünk saját önfenntartó erőnkből.  Ünnepeink egyik legszebbike Karácsony. Aki rágondol rögtön meghittség, öröm, fény, szeretet, jóság jut az eszébe. Mintha csoda történne a legtöbb emberrel; néhány napra megértőbbé válunk, törődünk másokkal is, s talán többet is mosolygunk. Bűvöletes időszak a csodák ünnepe: KARÁCSONY, Jézus születésének ünnepe. Azért kell ezt különösen hangsúlyoznunk, mert valakik feledtetni szeretnék az ünnep lényegét. Régen az emberek áldott Karácsonyt, vagy boldog Karácsonyt esetleg kellemes Karácsonyt kívántak egymásnak. Az utóbbi években viszont egyre többet hallani a “boldog ünnepeket”- ami általánosító, elkenő, összemosó, feledtető. December 25-nek neve van minden nyelven; magyarul Karácsony a neve és az Jézus születésének ünnepe. Talán még jobban tudatosodik ennek jelentősége, ha tudjuk, hogy közünk van az ünnep elhelyezéséhez. Ugyanis a szittya Dénes szerzetes tanácsára tették erre a napra Jézus születésének ünnepét. (mivel a tényleges születésnapot nem ismerték.) Az egyház 354 óta ünnepli Karácsonyt ezen a napon. Nekünk, magyaroknak Karácsony többszörösen fontos. Csodálatos elődeink magasztos ünnepe volt Karácsony és nem csak Jézus születése óta, hanem már előtte is sok-sok évezred óta.

Ez volt a várva-várt téli napforduló döntő jelentőségű időszaka az Egyenlítőtől északra élő népek számára. Már a régi korok embere megfigyelte, hogy december 21 körül legrövidebbek a nappalok és leghosszabbak az éjszakák. Látták, hogy télen kevesebb idejük volt a kinti munkák elvégzésére, mint máskor, és tűzifa is több fogyott, mert az éltető tüzet állandóan táplálni kellett a hideg és a sötétség miatt.

A pásztor emberek és azok, akik sokat bíbelődtek a csillagos ég figyelésével, azt is látták, hogy az év különböző szakaszaiban másként állnak és másként “járnak” a csillagok. Még az éltető tűz a Nap is “változtatja” felkelésének helyét és idejét. Voltak olyanok, akik e változásokat jelölték is, szikladarabokkal, földbe vert karókkal, később építményekkel is. Ők már tudták, hogy a téli Napforduló után, bár ha kicsivel is, de már hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák. Ez a fordulat már ígéret volt arra, hogy ha hideg is van, de már belátható időn belül várhatják az időjárás jobbra fordulását. Reménység költözött szívükbe, hogy nem kell már sokat fagyoskodni, mert hosszú égi vándorútján “visszatér” hozzájuk a Nap. S a rőzsék lángjainál felhangzottak a reménység dalai, az első Naphimnuszok.  A reménységre mindig szükség volt. Mai lélektani kísérletek bizonyítják, hogy a reménységtől megfosztott élőlény tönkremegy. Emberi vonatkozásban az ilyen egyén (vagy nép) elveszíti életkedvét, alkotó készségét, s lezüllik. A reménytelenség állapotának fokától és időtartamától függően, különböző szakaszok figyelhetők meg. Főbb állomások a közönyösség, a lemondás, a búskomorság, önpusztítás. A búskomorság rokona - még ha ellentétnek látszik is - a mértéktelenség, az iszákosság, zabálás, a kábultság keresése, sírva- vigadás, önleértékelés, céltalanság.

CsodaszarvasA REMÉNYSÉG A JÖVŐBE VETETT HIT ALAPJA, az egészséges fejlődés mozgató ereje, az építő ember alapigéje, az életképesség mércéje. Az éltető hagyományokat csak balga, vagy rosszakaratú személy szólja le, mert ami közelebb visz valakit az Istenhez, az csak jó lehet. A régiek úgy hitték a Mindenható bölcs rendelkezését, hogy a sötétség uralmának végét a Nap “visszatérése” jelenti, s ennek ennek hírvivője a csodaszarvas, a sas, a sólyom, vagy a turulmadár. Ma is élő regös énekünk ennek az ősi hitnek elemeit tartalmazza:

“Csodaféle szarvasnak,
Ezer ága-boga,
Ezer ága-bogán,
Ezer misegyertya
Gyulladván gyuladjék...”
 

Közismert dolog ugyan, de mégis említeni kell, hogy csodálatos elődeink a Téli napforduló idején, ünnepélyes szertartás keretében Kerecsen sólymot, az ég madarát eresztették fel a Nap köszöntésére. A magasztos égi fény hírnöke a KERECSEN sólyom és az ünnepkör neve KARÁCSONY, így kapcsolódik egybe őseink hagyományaiban.  A Kassai Kódex írja 1245-ből, hogy “Krisztus születése ünnepén, a régi magyarok, a sólyom ünnepét tartják... Amikor a fiatalság az első, új sólymokat felrepíti, vezetőik énekelni szoktak, és buzdítani az ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha emlékezetéből kiveszni ne hagyja... Az ünnep neve a nép nyelvén KARÁCSONY...” (Fehér Mátyás Jenő) Karácsony bűvöletes ünnepe - térben és időben a világ több részét kapcsolja össze. A régi időkben, Rómában ekkor tartották a legyőzhetetlen NAP ünnepét. Ekkorra teszik Hórus születését Egyiptomban, Mithráét Perzsiában. A Közép-Amerikai mayák régen KARÁCSONY táján ünnepelték a Nap születésnapját. Ma pedig a régi hit ötvöződve az újjal, egy napon tartják Jézus születése napját a Nap Újjászületésével. Maya felfogás szerint Jézus maga a Napisten. Mondák szerint Nimród szintén Karácsonykor született, s az első karácsonyfát az ő emlékére állították, sok ezer évvel ezelőtt. Majd hosszú ideig tiltva volt karácsonyfát állítani. Ha lassan is, de mégis feléledt ez az ősi szokás és különböző korokban, különböző helyeken, de végül is az egész világon elterjedt őseink szép hagyománya a KARÁCSONYFA állítás december 25.-én, Jézus születésének ünnepén. A karácsonyfa, fenyőfa, a magyar nyelv bölcselete szerint FENYŐFA = FÉNYFA, és tényleg az. Jézus születésével ősi ünnepeink megszentelődtek és ma lélekemelő meghittségben hirdetik a Világ Világosságának születését. Múlik a sötétség, enged a fagy, mert visszatér a fény. Ez az ISTENI FÉNY, KARÁCSONY ragyogása, sugározza be minden jóakaratú magyar életét, s cselekedeteinkben egész évben tükröződjön KARÁCSONY lelkülete!

 
“...Karácsonynak éjszakáján,
Jézus születése napján
örüljetek, örvendjetek,
nagyjó reményben legyetek!...”

(-csíkmadarasi betlehemes ének)

 MAGYAR TESTVÉR, BOLDOG KARÁCSONYT!

Orosz László

 

000.png