Mongólia Ulán Bátor (ma Ulaan Baatar) nevű városában él egy fiatal buddhista szerzetes, aki 1985-ben született. Sokan azt állítják róla, hogy már előző életében is láma volt több mint száz évvel ezelőtt. Mondják, hogy sok csodálatos dolgot cselekszik. Képessége van arra, hogy felismerje a hozzáfordulók bajainak, betegségeinek alapvető okait. Meggyógyít embereket - még olyanokat is - akikre az orvostudomány kijelentette, hogy gyógyíthatatlanok. A jövőbe lát, ugyanúgy a múltba is. Békességben, összhangban él a szellemvilággal, mely bennünket körülvesz, és amely a legtöbb ember számára láthatatlan. Az előző életében történtekre is emlékszik. Egyszer elment egy helyre, mert azt mondta, hogy megtalálta azt a területet, ahová előző életében elrejtette szerzetesi ruháját, amiről csak ő tudott. Fölásta a földet - tanúk előtt - és ott volt a szerzetes múltszázadbeli öltözéke. Óvatosan kiemelte, megtisztította a régi szerzetesti ruhát és különleges alkalmakkor ma is hordja. - Shure Batbaatar írása * Angolból fordította: Orosz László Ezt a mai igaz történetet angolul leírta - az Ősmagyar Egyház számára - Shure Baatbatar fiatal mongol írónő, aki szintén 1985-ben született és most “A mongolok titkos története” feldolgozásával foglalkozik. Magyarbarát. E történet Los Angelesben lett rögzítve: 2012. június 30.-án. Az írónő személyesen ismerte a szerzetest, és aki az ő múltjából és jövőjéből is megmondott sok mindent. A múltból még olyan dolgokat is említett a fiatal szerzetes, melyeket csak az írónő ismert. Erről a szerzetesről csak kevesen tudnak.
O.L.