Fontos tennivalónk az "Imaőrségek" megszervezésére. Elsősorban ezek két fajtája; egyik a 24 órás, 7 napos állandó, folyamatos imaőrségben való önkéntes részvétel.Ez azt jelenti, hogy folyamatosan, a nap bármelyik időszakában (nappal és éjjel) valahol, valkik imádkoznak Magyarországért és a magyar népért.Ennek megszervezéséhez türelem és hozzáértés szükséges. Van aki csak 15 percet tud vállalni, van aki egy-egy órát. Van akinek nappal van ideje, s van akinek este, vagy éjszka, esetleg hajnalban.Aki, vagy akik ezt sikeresen megszervezik, azok kimondhatatlanul nagy szolgálatot tesznek hazánknak.A másik fajtájú imaőrség az, amikor kis csoportok az ország különböző fontos helyein időközönként tisztító és áldó imákat mondanak el. (Pontosan betartva a helyi szabályokat, törvényeket.)

Ilyen imaőrségre szükség van a Történelmi Magyarország egész területén.Mindenütt és mindig.A Duna mellett, a Tiszánál, a Maros mellett, a Szamosnál, a Vág mellett, a Sajónál, a Dráva mellett, a Lajtánál, a Száva mellett, a Kőrösnél, a Latorca partján, az Ipolynál, a Garam partján és máshol.Ugyancsak a Balatonnál, a Fertő tónál, a Velencei tónál, a Hámori tónál, a Szent Anna tónál.A Kárpátokban, a Bükk hegységben, a Zengőnél, a Pilisben, az Irottkőnél, a Tátrában, a Hargitánál. Székesfehérváron, Gyulafehérváron, Nándorfehérváron, Egerben, Kalocsán, Pécsen, Kolozsváron, Nyitrán, Szegeden, Debrecenben, Ungváron, Mezőkövesden, Kassán, Esztergomban, Szalontán, Munkácson, Borsiban, Jászvásáron, Lőcsén, Fiuméban, Miskolcon, Újvidéken, Murakeresztúron, Zetelakán, Kismartonban, Eszéken, és ezer más helyen. Budapest minden részén: a Hősök terén, az Országháznál, a Budai várban, a Mátyás templomnál, (Boldogasszony temploma), a Városligetben, a Budai hegyekben, a Nemzeti Múzeumnál és sok-sok más helyen. Pusztaszernek és búcsújáró, zarándok helyeinknek jelentősége, állandó és erőteljes ima-csoportokat igényel.

Ha valaki látta Földünk, vagy Európa fényben úszó, éjszakai fényképfelvételét az űrből, az csodálhatta a világító fénypontok ragyogását, az el tudja képzelni a fizikailag ugyan nem látható, de ugyanígy sugárzó imahelyek, szentélyek, zarándok helyek, gyógyító pontok erejének kiáramlását is. Ezek sugárzása bár nem látható, de sokak számára érezhető valóság. E helyek tisztán tartása nem kis feladat.

Sokan tudják, hogy az egész Kárpát-medence egy hatalmas sugárzó szentély, melynek rendben tartása, biztonsága sok-sok ezer évvel ezelőtt a magyarságra lett bízva az égiek által. E feladat teljesítését népünk magára vállalta, és közben mérhetetlen áldozatokat hozott, de becsülettel helyt állt.

1920 óta - elsősorban téridegen, sötét erők aknamunkája következtében - nincs rend, nincs valódi békesség e szent helyen. Ezért minden jó és törvényes eszközzel azon kell lennünk, hogy újra visszaálljon e terület egysége, bekessége, boldogsága.

A felvilágosítás, az ima, a jóakarat, a léleképítő zene, a tiszta és jó szándékú gondolat erejével át kell itatni az egész vidéket, hogy megtisztulva, megvilágosodva, oszthatatlanul visszaállhasson az egyensúly, az összhang az egész területen, hogy az újra az Isten földi országa lehessen. Ennek megbízó levele a magyar címer, amely a jelképek nyelvén elmondja, hogy ez a terület Isten földi országa.A címer mellett lévő két angyal pedig, mint tanúk, jelenlétükkel, erről tesznek bizonyságot.Saját képük, mint hitelesítő aláírás tanúsítja ezt.Meg kell találnunk annak békés módját, hogy a ránkbízott és vállalt hosszúlejáratú feladatainkat teljesíteni tudjuk. Ez kötelességünk.A végzendő munka első lépése, hogy ennek tudatára ébredjünk. Második lépés önmagunk megtisztítása, hogy mennyei erővel tudjunk feltöltődni.Harmadik lépés az égből kapott fényt kell sugározni mindenfelé, amely a felemelkedéshez segíthet nem csak minket, hanem a velünk kapcsolatba kerülőket is.

A kulcs az Isteni Úton való haladás. Ez a reményteljes boldogabb jövő biztosítéka. A mai magyarság szorgalma, lelki beállítottsága, talpraesettsége, tisztán látása, mérték tartása, igazság szeretete, az égiekkel való szoros szövetsége hozzásegíthet ahhoz, hogy az új korszakban Magyarország és a magyar nép megújulva, megerősödve biztosítja megérdemelt, méltó helyét a világban.

O.L.

 

000.png