Angol költő, író, királyi tanfelügyelő, társadalom bíráló 1822. december 24-én született Angliában, LalehamMatthew Arnold helységben, a Temzénél. Irodalmárok szerint kevés jelentős angol író szentelt annyi figyelmet a nemzeti tulajdonságok tanulmányozására, mint Matthew Arnold. Munkásságának nagy részét az emberiség különböző csoportjainak vizsgálatára fordította. A népek, nemzetek jellemző tulajdonságait kereste. Összefüggést látott anemzeti jellem és a fajta jellem között. "A kelta irodalom tanulmányozása" című munkályában felteszi a kérdést: "Mik vagyunk?, mi Anglia?" Majd 137 oldalon elemzi, forgatja e kérdésre adott választ. Az angol fajtát és azok nemzeti művelődésének szintjét akarja emelni. E gondolat különböző formában jelen van legtöbb művében. Korának szellemi nagyságai között sokan voltak azok, akik hittek a nemzeti jellem és a fajták összefüggéseiben. E szemléletet követve Arnold fontosnak tartotta más országok és műveltségek kiértékelését. 27 évesen, 1849 júliusában verset írt a magyar szabadságharcról.
Ebben több nemzetről, népről is vélekedik. A vers címe: "Szonett a Magyar Nemzethez."
 

A MAGYAR NEMZETHEZ

Nem a sűllyedő , kínlódó Spanyol hon
Sem gazdag Anglia, mely görnyed, hogy
Sok árút halmozhasson partjain
Nem a tébolyda Francia hon
Honnan értelmetlen zaj száll az égre
Sem a közönséges Amerika.
Nem a szószátyár Német gyengeség -
Ad reményt hősiességre.
Magyarok! Mentsétek meg a világot!
Lerázott láncokról száljon hősi ének,
Ébresszétek a világ alélt lelkét!...
(Részlet)

Angol eredetiből fordította Orosz.László. 1999. február 10.-én 
Matthew Arnold (1822-1888), The Examiner 1849. július 21

 

000.png