Az írásjelek megléte hazánkban kétségtelen, hiszen több helyről került elő bizonyíték. Ennek hangsúlyozása azért is fontos, mert az írásbeliség műveltségi fokmérő. Népünk ősműveltségének fejlettségét megfelelően mutatják a többezer éves lakóházak, szetélyek, alkotó műhelyek, képzőművészeti tárgyak, szerszámok feltárt maradványai is. Ezek kora kb. 6-8 ezer év. Azt is tudjuk, hogy kb. 5 ezer évvel ezelőtt (vagy még korábban) már négykerekű kocsit is használtunk. Ennek kisméretű, agyagból készült minta darabja a budakalászi kocsi. ( Kb. Kr.e.: 3000) Mindezek alkotói már nem “előemberek”, nem “ősemberek” ; ez már a mai, értelmes, alkotó emberek szellemi és keze munkája. Őket tekinthetjük a Kárpát-medence eredeti ősmagyar lakosságának. E leletek az ő alkotásaik. Ezek őseink tárgyi emlékei. Örökségünk, melyet vállalnunk kell. Nem dicsőség keresés végett, hanem azért, mert kötelességünk e hagyaték megbecsülése, gondozása, fejlesztése, tudatosítása. Ezt kívánja az igazság szeretete.
ÉBREDJÜNK VÉGRE MAGUNKRA!
Túl sokáig hagytuk, hogy butaság, idegen érdek homályosítsa, összezavarja, ferdítse, kisajátítsa múltbeli dolgainkat. Nem vagyunk finn-ugor eredetűek, nem vagyunk török-tatár származásúak. Mi magyarok vagyunk évezredek óta. Az említett népek rokonaink közé számítanak, de nem származunk tőlük. És nem innen, vagy onnan jöttünk,
A MI ŐSHAZÁNK A KÁRPÁT-MEDENCE! Mondjuk el újra: a mi őshazánk a Kárpát-medence. Ennek tudatosítása nagyban befolyásolhatja jövőnket. Őshazánk olyan csodálatos föld, ahol a kedvező életkörülmények következtében népünk annyira elszaporodott, hogy egyes csoportjaink, különböző korokban szétvándoroltak. Így jutottak el Eurázsia sok részébe, s mindenüvé vitték magukkal ősi, fejlett műveltségük elemeit. Így kapcsolódnak a tárcsói (Starcevo), kukutyini (cucuteni), badeni, terramara és egyéb műveltségek a Kárpát-medence ősmagyar műveltségéhez. Elődeink csoportjai egyaránt kerültek keletre és nyugatra. Egy részük máig is megtartotta magyar jellegét. Sok kutató a kiáradással benépesült új területeket téveszti össze az őshazával.
Emlékezzünk rá ŐSHAZÁNK A KÁRPÁT-MEDENCE, ahol elődeink éltek, ahol elszaporodtak, ahonnan egy részük szétáradt. Ahová több hullámban némelyek hazatértek. Népünk többsége soha el sem hagyta a Duna-Tisza vidékét. Érdekes eset az, amikor az őshazán kívül két, vagy több magyar csoport találkozik, esetleg szövetséget is köt egymás támogatására. Ilyen terület volt a Kaukázus vidéke. Ezt különleges helyzete miatt tekinthetjük MÁSODLAGOS ŐSHAZÁNAK, mivel szerepe népünk egyes részeinek múltjában annyira jelentős. Innen került haza Árpád magyar népe is. Kisebb-nagyobb csoportjaink viszont még ma is megtalálhatóak Eurázsia több részén. (Kb. 21 helyen) Kárpát-medencei őshazánk régészeti lelőhelyei olyan nagyszámúak, hogy azok jelentős része ma sincs feltárva. Sok-sok meglepetés van még hátra, mert feltevések szerint a mai értelmű ősműveltség nem 7-8 ezer éves, hanem kb. 38,500 éves. Ó-Pusztaszer és környéke azért különlegesen fontos, mert jelkép is. Annak a sokezeréves magyar műveltségnek a helye és jelképe, amelyet az Árpáddal hazatérő magyarság már itt talált. Itt egyesült újra a magyarság két rétege: a bent élők és a hazatérők. Megjegyzendő, hogy MEGÉRTETTÉK EGYMÁS NYELVÉT, mert mindkét csoport magyarul beszélt. Ó-Pusztaszer a magyar ősiség, a folyamatosság és az egység szent jelképe. Ezt soha ne feledjük! Minden magyar zarándokoljon el ide, megtisztult, imádságos, tettre kész lélekkel, mert szent ez a hely.
