Nyomtatás 
sumér-szumír Atilla király Bobula Ida szkíta
„Elmúlt világok nyomán jár az ásó, Múlásukon eltelt sok ezredév…Király és koldus csontja
szertemálló, De ép még az arany és a cserép.”
(dr. Bobula Ida)
 
Herodotos – a történelemírás atyja – Negyedik Könyvében a szkítákról azt írja, hogy azoknak az ősapja Targiatus, az Isten fia (Son of Zeus), amint azt néki a szkíták (Szittyák) elmondták. Majd Dárius hadjárataival kapcsolatban a következőt írja: Amikor Dárius a szkítákat meg akarta semmisíteni, és átkelvén a Dunán, Indanthirsus szittya királyt követve útján, felszólította, hogy adja meg magát, és ismerje el őt urának, Indanzhirsus azt üzente vissza, hogy: „Nem ismerek más urat, csak az Istent, akitől származom. Herodotos bevezetőjében megjegyzi, hogy Scytia igen nagy ország, melyet még bejárni is lehetetlen. Próbáljuk meg mi a lehetetlent, száz kilóméteres lépésekkel a régészek ásója nyomán, az alanti vázlattal a kézben: Roy Chapman Andrews és Henry
 
Fairfield Osborne, az American Museum of National Sciences régészei szerint Közép Ázsia gazdag tengere az emberi történelemnek, és a Gobi Sivatag helyén, a valamikor létezett Paradicsom volt az emberiség szülőhelye – írja Ivar Lissner The Living Past című könyvében. Történelmi legendák szólnak róla és geológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a Góbi nem volt mindig olyan sivár, olyan száraz, mint ma, hanem valamikor ott egy beltenger és bővizű folyók biztosították az életlehetőségeket a dús vegetációnak és a nyüzsgő ember – és állatvilágnak. Ma már az őstörténelem, a geológia, geográfia és az archeológia egyöntetűen bizonyítják, hogy a mai Góbi sivatag területén, néhány millió évvel ezelőtt paradicsomi életviszonyok legendája nem mese. „Két vagy hárommillió év előtt már emberek éltek e nagy Paradicsom erdeiben, ahol ma Mongólia várja az órát, amikor választania kell Kelet, vagy Nyugat között.
 
A megkövesedett erdő feltárásakor, melynek zöldjét valamikor a Dinosaurus tépte, a mongolok előtti 198 cm magas emberek csontvázait is kiásták” – írja Lissner. Ez a csaknem két méteres emberi magasság akkor még valóságos óriásnak számított, hiszen az emberi magasság állandóan növekszik, mégsem érte el máig sem a két méteres magasságot. Hová lettek ezek a magas emberek? A régészet és az őstörténelem Ural-Altáj és Mezopotámia felé jelzi útjukat. Az Am Enciklopedia of World History beszél egy nem semita népről, melyet indo-iráni kirajzásnak tart, mely Észak-Mezopotámiában és Palesztinában megelőzte a Hetitákat, Philistineket és Edomitákat. Majd dél felé húzódva számos hercegséget alapított, és ezt a népet Hurrianoknak nevezi, akiket más történészek Hóritáknak, Hóriaiaknak is mondanak, akik évezredeken át uralták az elveszett
 
Paradicsomtól Egyiptomig terjedő hatalmas területet, sőt Hiero-Solymát (Jeruzsálemet) is. Kik voltak a Hóriak, és hogy hívták őket azok a népek, akikkel érintkezezésben, szomszédságban voltak, vagy akiket meghódítottak? Ami pedig még ennél is fontosabb: hogy hívták ők maguk magukat? Mert a hóri név nem tulajdonneve annak a népnek, hanem csak ismertető jelzője, ami a Bibliából értelmezve „óriást”, magas termetűt jelent. A krisztianizmus szemellenzőjét viselő történetírók és a legenda szerkesztők mindig engedték magukat befolyásolni a bibliai átfestésekkel, és csak újabban, és csak néhányan merték az ótestamentumi mázt lekaparni és megvizsgálni, hogy mit takar a jehovista zománc. Ilyenek voltak a múlt században Sir H.C. Rawlinson, Sir A.H. Layard, J.Oppert és újabban Dr. Samuel Noah Kramer, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Rawlinson már 1876-ban nyíltan hirdette, hogy Mezopotámiában kultúrát alkotó nép beletartozik a Scythának nevezett hatalmas népcsaládba, melyet zömmel Kushitának és unoknak, néhol pedig Kun, Saka, Daha, Avar, Kazár, Besenyő, Massageta, majd vallásuk után Magharoknak és Zendeknek is neveztek.
 
A magyarok őseinek és ősi neveinek nagy kutatója, Lukácsi Kristóf, szamosújvári kanonok, a leghitelesebb örmény kútfők és Krónikák alapos vizsgálata alapján írt kitűnő munkája alapján elénk tárulnak a magyar nemzetcsaládnak régi,”lakhelyei”. Megnyílnak előttünk vándorlásának útvonalai, melyeket, mint mérföldkövek jeleznek a szomszédoknak, vagy a meghódított népeknek átadott nyelvemlékek és legendák, vagy a régészek által egyre nagyobb tömegben feltárt kultúralkotások. A Hóri megnevezés annyira hozzájuk tapadt ezekhez a hunfajta népekhez, hogy még az ótestamentumi írók is beleszőtték mitoszaikba őket, hiszen ezek maguk Isten Fiainak, országaikat pedig gyűjtőnéven „Az Isten Országának nevezték. (lásd Herodotos: Negyedik Könyv és I. Welykovsky: Agens in Chaos c. könyvét). Mózes I. Könyve írói, a 6. rész 1-4.verseiben már a Noé előtti időre téve, összeházasítják őket a zsidók leányaival, a következőképp: „Lőn pedig, hogy az emberek – mármint a zsidók – sokasodni kezdenének a Föld színén és leányaik születének. És láták az Istennek Fiai az emberek leányait, hogy azok szépek és vevének magoknak feleségeket mindazok közül, kiket megkedvelnek vala. Az Óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten Fiai bémenének az emberek leányaihoz és azok gyermeket szülének, nékik.
 
Ezek ama hatalmasok, akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” Dávid király óriás termetű, Uriás nevű hadvezérének, sőt az ugyancsak óriás termetű Góliát filiszteusnak legendáját is a hóriakról mintázták az ótestamentumi írók. Az ótestamantumi mitoszok „Isten fiúinak”, „Óriásainak”, „Góliátjainak”, és „Gigászinak” kiléte, nemzeti hovatartozása, az őstörténelem és a régészet fényében ma már tisztán állnak előttünk, mint Ft. Lukácsy Kristóf és az örmény írásos dokumentumok „hunfajta Szkítái”, a „Hóri-Horgas” Méd-Pártos szittya vitézek, kiket a történelem szétszórt, és maradékaikat Atilla nagy királyunk és „Árpád Apánk”, a testvérnépek által évezredek óta lakott Kárpát-medencében tömörítettek egybe.
 
Az Encyclopedia of Wordl History nem nyújt kellő tájékoztatást a hóriak származásáról és nyelvi eredetükről, csak megjegyzi, hogy a Hóriták uralták egy időben Kisázsia nagy részét Assyriától Palestináig, sőt jelenlétük kimutatható Föniciában, Edomban, Jeruzsálemben, és a Hettiták földjén Boghaskőiben is. Amikor az Assyrokról ír, megemlíti, hogy „Az Assyr kultúra sokkal tartozik a babyloni, a hettita és a hurrita kultúrának”. Említi továbbá, hogy Kr. e. a XVII,században az Egyiptomot elfoglaló Hyksosokkal együtt Hóriták is részt vettek az invázióban, sőt még semita csoportok is. Az Egyiptomot meghódító Hyksosokkal együtt a szemiták is ottmaradtak, és – mint az Ótestamentumban írja – elszaporodtak és meggazdagodtak. Vagyonszerzési módjuk azonban ellenszenvet váltott ki az egyiptomiakban, akik nem bíztak a zsidók államhűségében, amit Mózes Második Könyve I.rész 10. verse is említ.
 
További történetüket Martin Gemol The Exodus c. könyvében és Tacitus Ötödik Könyvében részletesen tárgyalja, és a történelmi valóság igényével száll szembe a krisztiánizmus Ótestamentumának nevezett zsidó mitológia „egyiptomi fogságról”, Mózes sziklábóli „vízfakasztásáról” és a negyven évi vándorlásról szóló legendájával. Az, hogy dr. William L. Langer professzor Világtörténelmi Encyklopédiájában az Egyiptomot elfoglaló hyksosokkal együtt a hóriakat is megemlíti, azt jelenti, hogy létszámuk nem volt jelentéktelen, de azt is megírja, hogy Palesztinában és Szíriában továbbra is fontos történelmi tényezők voltak. 1975-ben két olasz régész a Szíriában végzett ásatásoknál fontos történelmi emlékeket tárt fel, amiket a régészet ma mint „Eblaita Dokumentumok”-at tart nyilván, melyek a bibliai idők előtti „Eblaita Királyság” romjai és kőtáblákra írt dokumentumai. Rev. R.K. Harrison – a torontói Wicliffe College professzora -, a Toronto Star, 1976. július 31-i számában „Discovery in Syria backs up the Bible” címú cikkében azt írja, hogy ez az állam nincs megemlítve a Bibliában, és hogy a feltárt írásokból még keveset fejtettek meg, de azt is megjegyzi, hogy erről a királyságról az egyiptomi, hetíta és mezopotámiai írásokban is szó van.
 
A leletk feldolgozása, a táblák ékírásainak megfejtése most van folyamatban. Az ótestamentumista történészek máris szeretnék azokat a zsidók őseivel kapcsolatba hozni, mintha azok egy ötezer évvel ezelőtt virágzott „szemita királyságra”, a zsidók őseire vonatkoznának. Az ilyen sugalmazásokkal kapcsolatban, a feltárásokat vezető olasz régészprofesszor Dr. Matthiae, a National Geographic magazin 1978.évi, Vol.154, 6. számában a következőképpen nyilatkozott a riporternek: „Az én véleményem szerint az állítólagos bibliai vonatkozásoknak nincsenek reális bizonyítékai, Jehova neve nem fordul elő az Eblaita szövegekben. A háromezer évvel régebbi, magasan fejlett Eblaita városi civilizációt nem lehet összehasonlítani a bibliai Pátriárkák nomád kultúrájával”. EBLA a Kr. e. 2000-ben még fennállt. A zsidók ősei – amint Joseph Ward Swain, a chicagói egyetem történészprofesszora The Ancient Wordl címú könyvében írja -, csak jó ezer évvel később kezdtek bevándorolni Arábiából a kánaáni őslakosok közé a Hiero-Solymától (mai Jeruzsálemtől) délre eső hegyes-dombos területre.
 
A másik nagy történész, Ivar Lissner The Living Past című könyvében hasonlóképpen ír, kijelentve, hogy „Zsidó nemzetről az időszámításunk előtti 560 évvel előbbi időkben nem tesz említést a történelem.” Az Eblaita leletek tehát nem lehetnek szemita hagyatékok, hanem a mi Hóri-Szittya örökségünk. Az örökhagyókat a Biblia igenis megemlíti, de nem Ebláinak, hanem „Az Óriások”, az Isten Fiai” néven. A feltárt kőtáblákon hetita és babiloni ékírások vannak. De nem lehetetlen, hogy egyes szavaik rokonságot is fognak mutatni a Hebrewvel, mert J.M. Allegro zsidó történész szerint a zsidók már Kr. e. 500 körüladoptálták az őslakosok arameus nyelvét. A hebrewet csak a „Babiloni fogság” feloldása után szerkesztették a zsidó tudósok Babylonban, és a negyedik században hozták készen Kánaánba.
 
De a zsidók még Jézus idejében is az őslakosok arameus nyelvét beszélték. A Talmud ekkor írt része a Sota 33. lapján dorgálja is a zsidókat, hogy ne beszéljenek és ne imádkozzanak arameusul, mert azt az angyalok nem értik. A Hebrew nyelv a babyloni, akkád, arab és arámi nyelvek átírásával készült. Nyelvtana azért hasonlít a sumériek és a magyarokéhoz. A Huritáknak is nevezett Hóriak, „…akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak”, Ural-Altaii szittyák voltak, a hajdani Édenkert lakóinak leszármazottjai.
 
Az „Isten Fiai”, akik túlnépesedés és kalandvágy miatt elhagyták a Paradicsomkertet, és ahol megtelepedtek mint hunok, Kushok, Pártosok, Madák, Médek, majd a Kárpát-medencében mint magyarok, mindenütt magas kultúrát teremtettek. Mindig csak adtak, és végül szétosztották sajátmagukat is. Hosszú volt az Isten fiainak útja az Édenkerttől a Kárpát-medencei Ígéret Földjéig, és nem szűkölködik hol tragédiát, hol pedig dicsőséget jelző "mérföl„kövekben". Ezen utóbbiak közé tartozik az utóbbi évek két leghíresebb felfedezése – az említett Eblaitán kívül – a turkméniai Altin Depe és az afganisztáni Tallya Tepe nevű „aranydombok” archeológiai leletei. Altin Depe és Tallya Tepe a legjelentősebb mérföldköve annak a történelmi útvonalnak, amely a hittita Ugarittól Eblán, Arpadon, Nirudon, Parthián, Baktrián, Balkhon és Mazaron keresztül az elveszett Édenkerthez vezet. Legjelentősebb leágazása pedig a Saka szkiták, Hunzák földjére, az Észak-Nyugat indiai Kashmirba és Pakisztánba, Harappába vezet.
 
Az altindepei ásatásokat szovjet régészek végezték Masszon professzor vezetésével. Beszámolója szerint Altin Depe a nép nyelvén azt jelenti, hogy „Arany Domb”, mely az ókori civilizáció egyik központjának romjait rejti, mely 4000 évvel ezelőtt nagyváros volt. Sorozatosan tárnak fel egész városnegyedeket. Az épületek kivétel nélkül, még a legnagyobbak is vályogból készültek. A vallási kultuszok monumentális épületei mellett a lakóházak is kényelmesek és nagyok voltak. A város kulturális központja egy óriási bástyaszerű építmény, mely a suméri Ziggurátokra emlékeztet. A sokezer elsőosztályú kézművesipari tárgyak között finom kerámiákat, arany és ezüst ékszereket, gyűrűket, pecsétnyomókat, edényeket és szobrokat találtak. Különösen érdekes az arany bika-és farkasfej, valamint egy kis kőlap, melyen az égitestek jelképei, köztük a holdsarló is látható……., melyet a professzor a Mezopotámiában is jelentős hold-istenségekkel hoz összefüggésbe. Masszon professzor szerint Altin Depe nem volt elszigetelve a többi civilizációtól.
 
Kultúrájának és művészetének számos jellegzetessége utal a suméri hagyományok hatására, és különösen erős volt kapcsolódása Észak-Indiához és a harappaihoz. Az egyik pecséten levő felirat jelentése Kronozov szerint „Hatalmas Isten”. A nép fő foglalkozása az öntözéses földművelés volt. A feltárások során búza, árpa és szőlőmagvak kerültek elő. Feltártak egy présházat és borospincét nagy bortároló agyagcserép edényekkel. A város lakói erős emberek voltak, mondja a professzor. A férfiak testmagassága meghaladta a 180 centimétert. A város lassan, fokozatosan néptelenedett el. A lakosság elhagyta otthonát, csak a legértékesebb holmiját vitte magával. Jelenleg Üzbegisztán déli részén és Észak-Afganisztánban vannak hasonló feltárások, fejezi be információját Masszon professzor. Ezeknek egyike az afganisztáni Tallyía Tepe, mely az ottani nép nyelvén szintén „Arany Domb”-ot jelent emberemlékezet óta. Itt a feltárást 1977-ben kezdték el szovjet és afgán régészek, és elsőre kiásták egy téglaoszlopos háromezer éves templom kereszt alakú oltárát, és ugyanekkor tártak fel egy csillogó aranykincs halmazt is, mely a szovjet tudósok véleménye szerint vetekszik a Tutankhamon-féle leletek gazdagságával. A templom alapjainál sírokat is tártak fel, melyekben arany és ezüst művészi domborművű lemezekkel borított fakoporsókban voltak az eltemetett előkelőségek csontjai ékszerekkel és használati eszközökkel. A hat sír mellékleteinek számát húszezer darabra becsülik, melyeknek hetven százaléka színaranyból készült. Néhány nagyobb tárgy súlya egy kilogramm.
 
„A leletek az indiai, mongol, partos, szarmata, saka-szkita és általában az eurázsiai szteppék nomádjai kultúrhatását mutatják – mondja Sariadini, szovjet archeológus – és ez az az időpont, amikor Baktria története ’titokzatossá’ válik, űr támad, egészen addig, amíg az öt középázsiai törzs egy főnök – a Kushán Dinasztia – alatt, időszámításunk szerinti 50 kötül egyesül.” A Tallya Tepe-i leletek arra vallanak, hogy az egymást követő uralkodó generációk tagjai kétszáz évig temetkeztek ide. A kincek kizárólagosan helyi kézművesek alkotásai – fejezi be felvilágosítását Victor Sariadini archeológus. A felfedezett óriási jelentőségű és értékű leletek mind a mi Hóri, Szittya, Méd, Pártos, Mahgi-ar nemzetünk ősi öröksége. Az Isten Fiaié, akik „híres-neves emberek voltak eleitől fogva.” Mieink még akkor is, ha azok más nemzetek múzeumait díszítik, mert a mi nyelvünkön – Sir John Bowling szerint- , az Ige nyelvén szólnak. Az Eblaita, az Altin depei és a Tallya-tepei titkok kulcsa a magyar történelem. Az „Aranydombok” magas termetű emberei azonosak a kánaáni Hóriakkal, a bibliai „Óriásokkal”, a Melkizedek népével, köztük a Názáreti Jézussal, kiről Lentulus római proconsul azt írta: „Magas termetű. Az arca komoly és nemes. Megjelenése félelmet és szeretetet kelt egyszerre…” Ő is hóri volt. Isten legnagyobb Fia. A régészek által feltárt kincsek és cseréptáblák pedig „Magyar arany és Magyar cserép.”
 
 
Szittyakürt 1980 április
Rev. Dr. Mihály Ferenc

 

000.png