Nyomtatás 

Tatán innen, de Tatabányán túl. az M1-s autópálya, a bécsi országút mellett, a táj teraszos földrajzi vonulatába belesimulva terül el a közel kétezer lakosú kisközség: Vértesszőlős. A falu mellett csörgedez, a kis Átalél, amely valaha folyó lehetett. Ezt bizonyítja az e vidékre oly jellemző teraszos tájegység, amelyet a hajdan volt folyó hordaléka, a szél építő ereje és a földkéreg mozgása alakított ki olyanná, amilyen ma. A környéket a természet kegyesen, csodálatos harmóniával ötvözte egybe, amit csak a Vértesszőlős mellett elterülő mésztufa bánya föltúrt „rendezetlensége" bont meg. Szerencsére. Mert ebből a bányából kerültek elő 1962-től kezdődően azok a leletek, amelyeknek alapján a paleontológusok (az ásatag csontok tudományával, vagy még egyszerűbben az őslénytannal foglalkozó tudósok, kutatók csoportja) megállapították, hogy a mai Magyarország területén, itt Vértesszőlős környékén időszámításunk előtt, úgy 600 000 körül (a jégkor középső szakaszában) emberek vagy régészeti szóhasználattal előemberek éltek. Ezek korban a jávai, a kínai és az észak-afrikai előemberekkel voltak egyidősek.

A felfedezés és annak közzététele óriási szenzációval hatott szerte a világon az archeológusok, de a közvélemény körében is. A feltevés addig ugyanis az volt, hogy a jégkorszak éghajlatának ebben a korai periódusában a kontinensek (szárazföldek) belsejében nem volt emberi élet. Ez az összefüggő jégréteg egészen a Kárpát-medencéig ért. És jött a lentebb már említett felfedezés, amelynek története sc-fi-be illenék. Ám minket jobban érdekel a tudomány által elénk tárt valóság, amely bebizonyítja, hogy ősünk a vértesszőlősi előember lehetett, és amelynek most nyomába szegődtünk. Nagy segítségünkre volt ebben a nyomozásban dr.Dobosi Viola, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, aki avatott szakértője ennek a kornak, aki személyesen is részt vett a mésztufa bányában a leletek feltárásánál. A feltárás történetét és eredményét sommázva mondjuk el. Íme...

imagesPécsi Márton akadémikus, a földrajz professzora 1962- be, egyetemista gyerekeivel és tudományos munkatársaival kirándulást tett ide a Vértesszőlősi mésztufa bányába. Egyrészt a teraszrendszert tanulmányozták geomorfológiai szempontból, másrészt megtekintették a bánya állapotát. A vizsgálat közben a mésztufa rétegek között fekete, égett csontokat és helyidegen anyagokat találtak: kovát és kvareilot. Feltételezték, hogy ezek az anyagok idegen segítséggel kerülhettek be a mésztufa bánya szabályos rendjébe, ez pedig nem lehetett másképp, csak emberkéz által. A következtetés: itt embertelepülésnek kellett valamikor lennie. Pécsi professzor összegyűjtötte a leleteket, és elvitte Vértes Lászlóhoz, aki kétkedve fogadta a hírt. Nem akarta elhinni, hogy a mésztufa közötti rétegekben ilyen „kincsek" rejtőzhetnek. Kétkedésén azonban erőt vett a kutató kíváncsisága, és 1962-ben „expedíciót"szervezett a vértesszőlősi bánya feltárására. Az expedíció két emberből állott: jómagából és Kretzoi Miklós geológusból. A kutatások júliusban kezdődtek meg Pécsi Márton vázlata alapján, Akkor nem kerültek elő frissebb leletek, csak üszkösödött csontmaradványok, és kova-, valamint kvaréit törmelékek. Aztán 1963-ban újabb „kirándulás" történt Vértesszőlősre. Akkor már kiterjedtebb munkálatok folytak kora nyártól kezdődően egészen a tél beálltáig.

A Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum megfelelő anyagiakkal, a lehetőségekhez mérten támogatta az ásatásokat. Az 1964-es és az 1965-ös év munkájának az eredménye két régészeti és egy őslénytani lelőhely megnyitása volt. A régészeti lelőhelyek a római számmal jelzett I. és III- as, az őslénytani a II. számú. Az I. számú régészeti lelőhelyről a következők bukkantak napvilágra: őskori életre utaló nyomok, összetört állatcsontok, tűzhelymaradványok, kész kőeszközök, és az eszközök gyártásánál keletkező hulladék szilánk zsákszámra.

Az őslénytani területről ez valószínűleg valamikor egy természetes hasadék volt, amibe belepotyogtak az állatok és ott elpusztultak,—lerágott és hosszában felhasított csontokat leltek. És akkor előállt az egyik fiatal munkatárs, nevezetesen az a Dobosi Viola, aki a történet megismerésében segítségünkre volt — s tenyerét nyújtotta Vértes László felé. amelyben henger alakú, alig két centinél hosszabb fogat tartott, rajta a jól kivehető jellegzetes zománcredőkkel. Ez nem volt más, mint a Trogontherium, azaz magyarán: őshód-fog, amely egyidős volt a vértesszőlősi édesvízi mészkővel. A következtetés és bizonyítás alapján kiderült, hogy a kutatók megtalálták Közép-Európa első, biztos előemberi leletét, amely lelet egyben telep is, s ez a világon az első volt abból a korból; tűznyomokat találtak, amelyek a legősibb tűzhasználat nyomai voltak? choppereket (kavicsból készült vágószerszám) találtak, amelyek utaltak Európa akkori benépesedési körülményeire.

Ez már szenzációszámba ment, ez már óriási érdeklődésre számottevő leletnek számított. Azt tartják, hogy a bátraké a szerencse. Ezt ki lehetne egészíteni annyival, hogy a türelem és kitartás is hozhat szerencsét. És hozott. Az események ezek után szinte felgyorsultak (persze a valóságban ez nem ment ilyen egyszerűen, a kutatások még nagyon sok munkát, sziszifuszi erőfeszítést követeltek a régészektől). 1965 januárjában az 1964-eásatások értékelésénél gyerekfogra, mégpedig tejfogra lelt Dobosi Viola, ugyanebben az esztendőben egy sziklatömb széthasításakor egy emberi tarkócsont bukkant elő. A gyerekfog a Homo l, a tarkócsont a Homo II.(másképpen Sámuelnek nevezték el) számozást kapta.

Ez volt az a lelet, ami ős vagy előembertől származott, s amilyent még ebből az időből csak Mauerben (Németország) és itt, Vértesszőlősön találtak Európában. A szerencse, amely nem hagyja el az alapos tudással rendelkezőket, egyértelműén Vértes László és régésztársai mellé szegődött. 1967-ben az újabb régészeti lelőhely (immár a III. számú) feltárásánál megkövesedett emberi lábnyomokat találtak. A siker teljes lett. Bebizonyosodott az a feltevés, hogy a pleisztocén (jégkor) középső szakaszán, itt, Vértesszőlősön élt a Homo (erectus seu sapiens) paleohungaricus, ami magyarán azt jelenti, hogy az embertan részéről nem dönthető el világosan, hogy csak felegyenesedő (erectus) előemberről van szó, vagy pedig már az értelmes (sapiens) ember őséről, tehát a mi őseinkről (Thoma Andor antropológus meghatározása.) Azt viszont eldöntötték, hogy koruk az időszámításunk előtti félmillió évre tehető. A talált leletek fölé két épületet emeltek: az egyiket Sámuel kapta, a másikat a megkövesedett emberi lábnyom fölé építették.

Ezzel 1968-ban két bemutatóterem nyílt a nyilvánosság számára. Jelenleg az ásatások szünetelnek Vértesszőlősön. Az idáig elért kutatások eredményeit kollektív munkaközösség dolgozza fel, aminek közzétételével még várni kell. A munka alapos elemzéséhez több évre van szükség, aztán újra megindulhat a munka kint a terepen a mésztufa bányában.

Petrenka János

Megjelent a Fáklya 1965 augusztus 21-i számában.

 

000.png