Marija Gimbutas

Nagy tisztelet övezi nevét világszerte. Munkái magyarul elérhetetlenek. Több mint 20 könyv szerzője, többek között „Az ősi Európa Istennői és Istenei, valamint „Az Istennő nyelve”. Marija Gimbutas (1921-1994) PhD, litván származású amerikai régész. Amikor Európa a II. világháború pusztításába süllyedt, Marija és családja hazája elhagyására kényszerült. Hatalmas anyagi nehézségek árán Európában és az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait és független kutatói tevékenységét. Los Angelesben a UCLA Californiai Állami Egyetemen az Európai Régészet professzora, az UCLA Művelőséstörténeti Múzeumban az Ősi Világ Régészetének kurátora volt. Munkásságával felforgatta az archeológia állóvizét. Az emberiség történelméről addig alkotott elméletek felülbírálására késztetett. A neolitikum és a bronzkor kultúráit vizsgálta.

Ő vezette be „A régi Európa-kultúra” fogalmát. A hagyományos nézetek szerint a korábbi civilizációk a bronzkori Sumer és Egyiptom voltak. Ezzel szemben a régészetben kialakult egy másik, a régészeknek csak egy csoportja által támogatott felfogás, amely azt mondja, hogy a civilizáció kialakulása korábbra tehető. Ennek az elméletnek egyik első képviselője Marija Gimbutas. Az újkőkor idején, i.e. 7000 körül, Közép-Európában, a mai Törökország területén, Egyiptomban, Palesztinában és az Indus völgyében mezőgazdaságra alapozott civilizációk alakultak ki egymástól függetlenül. A Közép-Európában kialakultat nevezte Marija Gimbutas a „régi Európa kultúrájának”. A régi Európában a letelepedett lakosság eleinte falvakban, később néhány ezer főt számláló városokban élt. A kultúra i.e.6000-től kezdve i.e.3500-ig fejlődött. A régi Európa kultúrája egy békés kultúra volt, amit a művészete is mutat, hiszen az istenfigurák nem hordanak fegyvereket. A temetkezésekből arra lehet következtetni, hogy társadalma szociálisan nem tagolódott, nem voltak erős férfi vezérek, a művészete nem ábrázol harcot. A kultúra egy írást is kifejlesztett, amelyet eddig nem sikerült megfejteni. A férfiak nem voltak a nők és gyerekek fölé rendelve. A nők központi szerepet töltöttek be a gyermeknevelésen túl a mezőgazdaságban és a kerámiakészítésben is.

Az egy istenhívő vallásukban a világ teremtését máshogy képzelték el. A természetet csodálták, szerették az életet. Az élet elsődleges célja nem a hódítás, az istennel szembeni érzés, nem a félelem és az alávetettség volt. Marija Gimbutas gyűjteményében, osztályozásában, és leíró értelmezésében mintegy kétezer szimbolikus tárgy szerepel, egész Európa területéről, a korai neolit falvakból, ie. 7000-től egészen 35000-ig visszamenőleg. A régésznő nem csupán egy alapvető szójegyzék elkészítésére volt képes, amely kulcsként szolgált a képi motívumokhoz, ahhoz a mitológiához, ami egyébként egy nem dokumentált korszak, hanem képes volt megfejteni az értelmezett jelek alapján egy vallás alapjait és főbb témáit, annak teljes tiszteletben tartásával. Mind az univerzum, mind az első Anya Istennő- Kreátor testét, mind a benne, általa Létezőket illetően.

Marija Gimbutas hiszi, hogy bizonyítéka van egy ősi európai Istennő- központú civilizációra, akik békésen éltek, harmóniában a természettel; magasan fejlett gazdasági, szociális és nemek közti egyenlőségben. Az istennő-központú művészeti leletekben feltűnő hiánnyal bír a hadviselés, illetve a férfi dominancia. Így vallott erről: „Hölgyeim és uraim, a régészeti leletek azt mutatják, hogy az emberiség legősibb vallása női isten központú vallás volt. Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy a legkorábbi őstörténetben nem találhatunk apaképet.” Azáltal, hogy megfejtette az ősi európaiak életszerető, természetet ünneplő Földistennő vallásának szimbolikus nyelvét, számos írót, tudóst, művészt inspirált.

Venus

A Franciaországban megtalált Lausseli Vénusz (i.e.28 000 körül) 42cm. nagyságú dombormű. Az eltúlzott nőies formák a termékenységet jelképezték. A várandós nő kezét a hasára teszi, utalván a gyermekáldásra. Marija szerint a Vénusz nem megfelelő elnevezés, mert Vénusz a szépség, a feleség, de nem a szülő, nem az életet adó

wulfing