Nyomtatás 

karpatokon.png

 Alföldi Géza

Az éjszakában árnyék imbolyog.
A szívek mélyén rémület bolyong.
A kísértőkkel megtelt utakon
Itt kint kódorgok, kigúnyolt bolond.
(…)
Romok, mi tegnap templom s tornya.
Kidűlt-bedűlt falú házak során,
Hol feloszlóban Hit s a Becsület,
S a ráhajigált sárréteg alatt
Rozsdásodik az öreg Feszület,
Topogva megyek háztól házig,-
Léptem zaját sírásnak hallani,-
Keresem, hogy van-e, aki él még,
Ki rám figyelne, van-e valaki?...
Keresem a magamfajta, „őrült,
Átkos bolondok” néma seregét,
Ki megérti a felzokogó szívem
Társkereső, lenézett énekét…
 
Hirdetem, hogy nincs más mentség,
Pajtás, hiába szó, a kenetes szavak,
Hogyha mi magunk nem szakítjuk fel:
Hát ez az éjjel fel sosem szakad!
Hiába itt a talpnyalás, Fiúk,
Feszes vigyázzban úr-nagyok előtt,
Talpalattal nem lesz nagyobb kertünk, 
De nagyobbak a néma temetők!
Lehet, hogy más visszaadja házunk,
De rendet benne csak mi tehetünk;
Ígérettel telve a padlásunk,
De attól nyugton éhen veszhetünk!
Bús politika, reális igék…
Hiába minden, udvarló szavak!
(…)
Történelmet a merészek írnak,
És nem óvatos, szürke duhajok!
Férfi kell itt, nem fecsegő asszony,
Kréta-papíron síró kérelem!
(…) 
Bolond álmok égnek a szívemben:
Ötszáz férfiről, aki mer s akar,
Aki eddig nem feledte még el,
Hogy mit takar e kurta szó: magyar!
Akad-e még, Fiúk, aki csöndben,
Vad, szótlan dühvel álmodik velem?!...
Ne mondja még, egy szóval sem talán,
Csak hallgasson, beszélni még minek…
-Isten is hallgat, és mégis teremt,-
Csak gyűjtsétek az erőt, és hitet.
S ha itt a perc, eltűnünk szótlan,
Nem is marad meg egyetlen nyomunk…
És fent az égben, Csaba seregében,
Vagy a Kárpátokon majd találkozunk!
 
 
Szittyakürt, 1993. január
 
 
000