Bepillantás az ősi szittya-hun-magyar önvédelmi rendszerbe
Önbecsülés
Az ember valódi énje a lélek, mert bennünk ez az isteni lélek tiszta megnyilvánulása. Elmélkedés által megismerheted valódi énedet - s mikor rájöttél arra, hogy valóban lelki lény vagy, akkor felfedezted magadban Isten jelenlétét. Az élet egyik célja, hogy megtaláld önmagad. Tehát ismerd meg önmagad! Érezd szívedben az isteni jelenlét tengerének szívdobogását. Isten nem hagyja el gyermekeit, még egy pillanatra sem, ha azok nem hagyják el magukat. Válaszol kérdéseidre és vele megszűnik a félelem. Találd meg erejét, és tudatod mélyén érezd szeretetének áradását; így elérheted az emberileg elérhető legnagyobb eredményt. Ne aggódj, te Isten gyermeke vagy! Az élet küzdelmeiben hősiesen kell helyt állnunk. A hősi magatartás az ember magasabb rendű egyéniségének megnyilvánulása; az emberi méltóság azon része, mely az Istenhez kapcsolódik. A tündöklő jellem az Isten tudatának égi eredetű tüze. Ez a láng az élő és gondolkodó világ lényege. Ez a mozgató erő van jelen az atomokban, protonokban, elektronokban. E kimeríthetetlen Isteni erő tartja működésben az egész világegyetemet.
Elmélkedés közben az Istenre való összpontosítás által bekapcsolódhatunk ebbe az erőkörbe. A mennyei erő birtokában határozottabbak, bátrabbak, de szerényebbek leszünk; és árad körülöttünk a nyugodt magabiztosság. Az isteni fény szellemi és erkölcsi bátorsághoz vezet, melynek további fejlődési mutatója a lelki hősiesség. Az egyén erőterében felerősödő mágneses vonzás, jóság, nyugalom és derű áramlása jellemzi az égi erő jelenlétét. Isten áldott ereje rajtunk keresztül nyilvánul meg.
E tudat-állapot elérésével megszűnik a kisebbség érzete ugyanúgy, mint a felsőbbrendűségé. Az alkotó egyensúly beálltával felismerjük a valóságot és tisztán látjuk, hogy mindkét viselkedési mód közös tőből származik, és mindkettő káros. A kisebbség érzet legtöbbször abból adódik, hogy valódi, vagy vélt gyengeségeket fedezünk fel magunkban, melyeket eltúlozunk. Sokszor mások keltenek bennünk ilyen érzést, néha véletlenül, de van, amikor készakarva. Ennek elfogadása káros, veszélyes, mert torz és hazug képet alakít az egyénről, vagy egy csoportról, néha egy egész népről. Ennek ellensúlyozására az érintett sokszor felvértezi magát a büszkeség páncéljával, és aki nem ismeri a valódi kiváltó okokat, az felsőbbrendűségnek látja ezt a viselkedés módot. Mindkét megnyilvánulás a belső békétlenség következménye, és káros hatású a fejlődés, az emelkedés szempontjából. Mindkét felfogás figyelmen kívül hagyja a teljes valóságot, mert azt képzelet szülte képzetekkel helyettesíti be. Ezeknek semmi köze a lélek valódi természetéhez.
Egészséges önbizalmat kell találnunk jó tulajdonságainkban, valamint tényleges eredményeinkben és abban a tudatban, hogy a jóra törekvő lélek nem lehet alacsonyrendű. E felfogással megszabadíthatjuk magunkat a gúzsba kötöttségtől. Ahogyan valaki magáról gondolkodik, az befolyásolja egész életét, sőt a másokkal való kapcsolatát is. Ahogy magadról vélekedsz, olyan lesz az életed. Aki nem becsüli önmagát, az másokat sem becsül. Aki túlértékeli önmagát, az lekicsinyel másokat. Az önbecsülés hiánya és a felsőbbrendűségi érzet egyformán a kisebbségi érzet következménye, és egyformán veszélyes, mert elhomályosítja az egyén valódi lényét, azt az igazi egyéniséget, amely isteni eredetű. Aki megtalálja magában az isteni erőt, az megtalálja egyensúlyát, és megtalálja önmagát.
E tételnek különlegessége az, hogy mindkét irányban egyformán érvényes, mert van, aki az isteni erő megtalálásával jut el önmagához, s van, aki valódi énje felfedezésével találja meg az isteni erőt. E felismerés létünk egyik legnagyobb titkába enged bepillantást, mely szerint az egyén a hatalmas isteni erő szerves része. Ez a hatalmas Isteni erő pedig az egyénen keresztül nyilvánul, tehát a viszony kölcsönös és hasznos. Aki erre rájön, s ezt a csodálatos felismerést szem előtt tartva él, annak élete teljesebb, céltudatosabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb lehet. Életünk egyik célja valódi énünk megtalálása; a másik felfedezni önmagunkban az Isteni erőt; a harmadik pedig beilleszkedni és tudatosan összhangba kerülni az Isteni erő rendszerével, amely fejlődésünk biztosítéka. E rendszerben találjuk meg egyéni és nemzeti küldetésünk színterét. Aki mindezt felismeri, az nem akar többé se rabszolga, se rabszolgatartó lenni, hanem mint Isten szabad gyermeke teljesíteni szeretné mennyei megbízatását itt a földön, s mindig azon a helyen, ahol szükség van rá, és ahová fejlődése során eljutott.
Szedjük hát össze magunkat
„ Eridj, tűnődj és szedd össze magad! ” Mondotta volt Nagyapánk valami jó nyolcvan esztendővel ezelőtt, valahányszor panasszal fordultunk hozzá, legyen az megoldhatatlannak látszó iskolai feladat, vagy bármi egyéb. „Eridj tűnődj és szedd össze maga!” volt Nagyapánk orvossága minden nehézség ellen, amit az élet utunkba állított. Nyolcán voltunk unokák cs megtanultuk hamar, hogy Nagyapánk orvossága minden egyébnél többet ér. Hajdani unokákból ma már csak én maradtam hátra egyedül.
Ezekben az utóbbi években azonban ”vén fejjel is” gyakorta éreztem újra Nagyapánk egyszerű tömörré sűrített orvosságának szükségét emberi és magyar életem sok megbokrosodott nyavajája ellen. „Tűnődj! - időbe került, míg ennek a jelentéktelennek látszó kis szónak az értelmét sikerült megfejtenem. Tűnődés - elmélyülő gondolkodást jelent, ami nélkül a föl-föl bukkanó bajok megoldásának útjait lehetetlen lenne fölfedezni, különösen ha ezek személyesen érintenek bennünket. Ennek a tűnődésnek időszerű sürgősségét Nagyapánk az „eridj” szócska előzetes hozzáadásával emelte ki. „Eridj, tűnődj” - szólt a parancsolat, nyomban ezek után meg is jelölte ennek a tűnődésnek a célját is: „szedd össze magad!” Nyelvünknek ez a sajátságos kifejezése azt jelenti, hogy állítsuk csatarendbe gondolatainkat, „gyűjtsük össze a bennünk rejlő erőtartalékokat és fordítsuk minden figyelmünket a szóban forgó kérdés megoldásának irány-vonalába.
Miért kezdtem mondanivalómat a nehézkesnek látszó bevezetéssel? Mivel a baj, amivel küszködök, egymagába véve is nehéz, ennél fogva orvoslása még nehezebb. Ha itt ülne most szemben velem Nagyapám: tanácstalanságomat látva összevonná borzas szemöldökét, és rám mordulna: „ Nocsak! Fontos lenne számodra a baj megoldása, vagy nem? Ha nem, akkor ne bosszants vele se engem, se magadat! De ha valóban fontos, akkor köpd meg a markodat s fordulj szembe vele! Megoldhatatlan baj nincs ezen a világon, csak gyönge ember van, aki megijed a saját árnyékától. Nocsak hadd lássuk azt az árnyékot, ami a lelkedet rongálja!” Hát ez bizony súlyos nagy árnyék, sötét és ijesztő. Nemzetem jövendője aggaszt. Nagyapám első tanácsát megfogadtam: összeszedtem magam, úgy ahogy. De most mi legyen? Nagyapám mondaná: „most jön az, hogy nevezd meg emberi szóval, magyarul, hogy mi hát a baj!?
S én mondanám: „Ezeréves gyökeremet kitépték a földből! Földönfutó lettem! Idegenek uralkodnak ma magyar földjén! Örökségünk dobra került! Darabonként adják el hazánkat, s nincs aki szót emelne ellenük, mert aki szót emelhetett volna, azt vagy legyilkolták, vagy kiűzték! Nagyapám pedig bólintana komoran, homlokán elmélyülnének a ráncok. „Eleget mondtál” bólintana, ’ de valamiről megfeledkeztél! „Miről?”- kérdezném én. „Hát az Úristenről!” - mondaná és hozzátenné: „Nemzetünk örökkévaló erőforrása, minden időben az Úristen volt! S ennek tudata valamint gyakorlati alkalmazása volt az a kapcsolószerkezet, ami ezt az erőforrást nemzetünk javára értékesítette. S értékesítené ma is” -tenné hozzá- „ha élnétek vele, ti boldogtalanok.
Bizony ezt mondaná Nagyapám, ha itt lenne közöttünk. A kérdés tehát ez: képesek vagyunk e tudatosítani mind önmagunkat, mind a többi magyarban az Úr Isten fogalmát, mint egy valóságos élő erőforrást? Mert ehhez bizony nem elég, ha csak mondjuk, hogy hiszünk Istenben. Ezt bizonyítani is kell ám! De hogyan lehet ezt bizonyítani? Egyszerű ám ez is, ha eltűnődünk rajta. Ne csak gagyogjunk, mint a beszélő madár, hogy testvérünk minden magyar. Viselkedjünk is aszerint! Gyakorlatban ez mit jelentene? Egyszerűen azt, hogy lemossuk magunkról mind azt a piszkot és szemetet, amit a történelem árvize reánk rakott, vagyis megtisztulunk első sorban az idegenekkel való együttélés során reánk ragadt téves fogalmaktól. „Élelmesség” alatt ne értsünk többé csalást, lopást, hazudozást, hanem cseréljük fel ezeket az elfajzott idegen fogalmakat jól bevállt magyar szavakra, mint „tisztesség, becsület, hűség, igazság” és így tovább, mely fogalmak, valamikor, a még-el-nem taposott magyar nemzet „kulcsszavai” voltak.
Emelkedjünk tehát nemzetté újra, leljünk önmagunkra, és az Úristen, Úr városától idáig elkísért, erőforrásunkká válik megint. Vagyis cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcseit a régi, jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvéri kezet minden magyarnak és az Úr-Isten adjon erőt újra, hogy megszabadulhassunk a gonosztól és építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot.
Wass Albert
A 6:3 -as gondolkodás
Mi a 6:3-as gondolkodás? - kérdezhetik sokan, főleg azok közül, akik jóval 1953 után születtek. Aki 1953-ban élt és legalább 10 éves volt, az tudja, hogy miről van szó. 1953. november 25.-én történt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb haditette. A magyar fiúk legyőzték a híres angol labdarúgó válogatott csapatot saját hazájában, a londoni Wembley Stadionban. Az angolokat otthon 1863 óta - tehát 90 éven át - senki nem tudta legyőzni. 1953. november 25.-én megtörtént a csoda a magyar nemzeti válogatott 6:3-ra győzött ellenük. A magyar csapat csodálatosan játszott és az angol lapok “bűvöletes magyarok”-ról (Magic Magyars) beszéltek, akik csodát műveltek a pályán. Mások a “ Mighty Magyars” (“Hatalmas Magyarok”) kifejezést használták a magyar labdarúgó válogatott méltatására. Az angolok szerint ilyen mérkőzés még nem volt. A szakértők “AZ ÉVSZÁZAD MÉRKŐZÉSE” nevet adták az 1953. november 25.-én játszott magyar-angol mérkőzésnek. Jogosan mert a magyar csapat nagyszerűen játszott és méltán érdemelte ki az “ARANYCSAPAT” nevet. Ez a magyar nemzeti labdarúgó csapat 4 éven át legyőzhetetlen volt. Felvetődik a kérdés: MI VOLT A PÉLDÁTLAN SIKER TITKA? Külföldön ez a kérdés még ma is élénken foglalkoztatja a sport történelmet. Aki hallotta, vagy látta a 6:3-as mérkőzést az valószínűleg egyetért a következő rövid összegzéssel. A MAGYAR ARANYCSAPAT EREDMÉNYESSÉGÉNEK, SIKEREINEK NÉHÁNY “TITKA”:
Itt érkeztünk el alapvető témánkhoz a magyar önvédelemhez. Mindenki láthatja, hogy a magyar ARANYCSAPAT az ősi szittya-hun-magyar bölcseleti rendszer megvalósítója lett. (Függetlenül attól, hogy ezt tudaotsan tették, vagy pedig a tudatalattit követték.) A magyar sport sikerei, ezen belül a labdarúgás jó eredményei, visszaadták a magyar nép önbecsülését.
1948-ban (három évvel a II. világháború befejezése után), a romokból még fel sem épült Magyarország negyedik lett a londoni olimpián.
1950-ben elkezdődött a magyar labdarúgó válogatott siker sorozata. Az1952-es nyári olimpián, Helsinkiben Magyarország összesen 42 érmet szerzett a különböző sportágakban. Ezzel hazánk 3. lett a nemzetek között. A 42 éremből 16 arany volt, amelyből az egyiket labdarúgóink szerezték. Ilyen előzmények után került sor 1953-ban az “ÉVSZÁZAD MÉRKŐZÉSÉRE” az angolok ellen, Londonban.
A 6:3-as magyar győzelem a koronát jelentette a magyar sikereken. Valahogy mégis szinte mindenki érezte, hogy itt többről van szó. Talán csak sejtésként élt bennünk, hogy a sport mint eszköz, mint jelkép megtestesítette népünk alapvető felfogását és bizonyította, hogy ÉLÜNK és ÉLNI AKARUNK! Hogy Trianon, a háborúk, megszállások, meggyalázások, szibériai elhurcolások, bebörtönzések, kínzások, kitelepítések, megalázások, pusztítás, sötétség, titkos rendőrség, rákosi, gerő, a szovjetunió, hazugsághadjárat, agymosás, és az ellenség minden aljas erőlködés ellenére is MEGMARADTUNK és MAGYARNAK MARADTUNK. (A két hóhér és az elnyomó birodalom neve akarattal lett kis kezdőbetűkkel írva.) Sport hőseink a világ tudatára adták, hogy ÉLÜNK és FENNMARADÁSUNKÉRT KÜZDÜNK. Aki másokkal együtt hallgatta rádión a 6:3-as mérkrőzést az átérezte mindezt. MEGTALÁLTUK ÚJRA MAGUNKAT! S úgy érezte minden magyar, hogy “egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!- Sőt! A 6:3-as magyar labdarúgó siker egyik tényezője az újfajta felállási rendszer volt. Az angolok nem tudtak mit kezdeni vele, ugyanis Angliában évtizedek óta az u.n. WM rendszer volt használatos, amit most a magyarok megváltoztattak MW felállítási rendszerre. Az angol WM rendszert sokan úgy ismerik, mint a 3-4-3 felállítási rendszer. Ennek egyik alapvető része, hogy a közép hátvéd (aki általában az 5-ös számot viselte) rá áll az ellenfél középcsatárjára (aki a 9-es szám birtokosa) és nem engedi labdába rúgni. Az “ÉVSZÁZAD MÉRKŐZÉSÉN” az angol középhátvéd Harry Johnson volt, aki kereste a magyar középcsatárt. A 9-es számot Hidegkúti Nándor viselte, felálláskor nem az angolok által megszokott helyen, elől középen, a két összekötő között, (de előttük) kezdett, hanem pontosan mögöttük. Ebben az esetben Kocsis (8-as) és Puskás (10-es) mögött. A szokásos középcsatár helyett, Hidegkúti (9-es) a hátravont középcsatár, szerepét töltötte be és ez teljesen megzavarta az angolokat. Nem tudták eldönteni, hogy Hidegkúti milyen helyen játszik, s ezért nem tudták elhatározni, hogy miként ellensúlyozzák. Ha az angol középhátvéd Hidegkútit követte, akkor a középcsatár szokásos helye védelem nélkül maradt, ha pedig a területet őrizte, akkor Hidegkúti akadály nélkül, szabadon mozoghatott. Ő volt a magyar csapat legidősebb tagja (a 31 éves játékost társai csak úgy hívták, hogy az “Öreg”), de aki a 90. másodpercben akkora gólt lőtt, hogy az angol kapus Merrick, meg sem tudott moccani.
Emlékeznünk kell azok nevére, akik visszaadták a reményt, az önbecsülést a magyar népnek. A dicsőséges “ARANYCSAPAT” tagaji: 1. Grosics Gyula kapus, 2. Buzánszky Jenő jobbhátvéd, 3. Lantos Mihály balhátvéd, 4. Bozsik József jobbfedezet, 5. Loránt Gyula középhátvéd, 6. Zakariás József balfedezet, 7. Czibor Zoltán balszélső, 8. Kocsis Sándor jobb összekötő, 9. Hidegkúti Nándor hátravont középcsatár, 10. Puskás Ferenc balösszekötő, 11. Budai László jobb szélső. Ugyancsak meg kell említeni Gellér Sándor, Tóth Mihály, Várhidi Pál nevét. Az 1952-es olimpián pedig Palotás Péter, Dalnoki Jenő, Kovács Imre, Csordás Lajos is játszott. Mindegyiknek meg volt a maga különleges, egyéni képessége, adottsága és azt külön-külön is és együttesen is eredményesen hasznosították. A sport ugyanúgy mint a tudomány, művészet, irodalom, költészet, zene, gazdasági tevékenység, vallás, stb. népünk megmaradását, fejlődését kell, hogy biztosítsa. Mai sportolóinknak emlékezni kell elődeik hűségére, teljesítményeire. Méltónak kell lenniök a magyar sport hagyományaihoz. Ma is szükség van a “6:3-as” gondolkodásra, melynek egyik alapelve, hogy NE HAGYD MAGAD! Szóljon a világ minden részén:
“Hajrá magyarok! Huj, huj, hajrá!
Orosz László